Mozi blog: Kong: Koponya Sziget
Újfent ellátogattam a moziba, s ezúttal egy Fantasy, Akció filmet szemeltem ki magamnak. Az előzetest megnézve az első dolog ami beugrott az a JESSZUS TOM HIDDLESTON!!! volt. De! Nem színész alapján választunk filmet, szóval tovább néztem részleteket és még több előzetest. Erről az alkotásról kb. már az első angol teaser óta tudok, szóval volt már egy kicsi véleményem arról, mi is lesz itt. Úgy gondoltam, hogy ez vagy halálosan szar lesz, vagy középkategóriás. Műalkotás biztos nem, hiszen mit várjak egy századjára felvett gorillától? Kong már egy eléggé régi történet. Akkor hát beültem a terembe, elráncigáltam magammal a nagyszüleimet (hiba volt!) és gezdetét vette a film. Az elején volt egy rész, amit az Istennek sem tudtam hova tenni, de úgy egy óra után kiderült az értelme, azzal a pár perccel addig ne is foglalkozzatok. Igen, és egy nagy ugrás az időben. Van ez a sziget. Miért akarnak elmenni oda? Hogy ne az oroszok érjenek oda előbb. Rendben, ha ők így gondolják, hideg...